Pofátlanul egyszerű fideszes trükk: új kerékpárutat nem kell építeni, csak a meglévő autóút mellé kidobni néhány táblát, amelyek jelzik, hogy a szakasz bizony biciklizhető.
Idézzük fel Gelencsér Attila fideszes országgyűlési képviselő november 20-i posztját: „Kerékpárútat és autóbuszfordulót adtunk át Kaposhomokon. A 4,5 km hosszú út és a templom előtti tér rendbe tétele 60 millió forintba került. A kaposhomoki kerékpárutat elsősorban a település fiataljai, a több mint 60 iskolás gyermek használja majd.”
Az ember azt gondolná, hogy jó drágán, de Kaposhomokon lett egy 4,5 km-es birngaút, kipofozták a templom előtti terület, és csináltak egy buszfordulót. Ezzel szemben a valóság:
Eltapsoltak 60 millió forintot, de egy méternyi kerékpárút nem épült!
A Kpsvr.hu kiderítette, hogy a 60 milliós beruházásban csupán 4,4 km kerékpározható létesítmény kijelöléséről van szó, nem pedig megépítésről. Ez pedig a táblák kihelyezésével – Gelencsér szerint – meg is valósult. Mint írják, a buszforduló és a hozzá tartozó járdaszigetek valóban le lettek térkövezve, mintegy 200 négyzetméteren. Indítanak továbbá a projekt részeként egy kommunikáció kampányt, ami a kaposhomokiakat biciklizésre buzdítja. Tehát még egyszer:
Pár tábla, 200 négyzetméternyi térkő és egy kampány – ez kerül 60 millió forintba!
Így néz ki a kerékpározható szakasz. Pofás, ugye? Fotó: kpsvr.hu
Berezczki: Gelencsér Attila azonnal fejezze be a politikai pedofíliát!
Undorító, amikor a fideszesek biodíszletnek használják a gyerekeket kampányolás közben, de még ennél is gyomorforgatóbb, ha ezt egymás után többször is eljátsszák. Kaposvár Fidesz-csicskái igazi visszaesők.
Mindent is átadott a hajdú-bihari településen a fideszes képviselő
Vitányi István ollójának nem volt pihenés: Berekböszörményben játszótértől a temetőig vágták a nemzeti trikolort.
A Fidesz karácsonyi ajándéka: elszegényedés Kaposváron
Karácsonyi ajándékként egy új telefon vagy laptop simán elviszi egy átlagosan kereső kaposvári több mint egyhavi fizetését. Ugyanaz a termék egy átlagos németnek vagy belgának mindössze 5 napi munkájába kerül. Ez is Orbán Viktor és Gelencsér Attila bűne.