Orbán és Matolcsy a mi kárunkra teszi tönkre a forintot!

Orbán és Matolcsy a mi kárunkra teszi tönkre a forintot!

Történelmi mélységben a forint, amivel Matolcsy és Orbán többi bábja jól megszedi magát. Nekünk, tisztességes polgároknak azonban ez nagyon fájni fog.

Folyamatosan rekordokat döntöget a forint gyengesége. Kedden délutánra újabb történelmi mélypontot ért el, amikor már 334 forintot kellett fizetni egy euróért. Ahogy arról a Portfólió is beszámolt, erről nem kis részben Matolcsy György MNB-elnök rövid cikke tehet. Írásában Orbán jobb keze a tartósan alacsony kamatok mellett érvel és olyanokat ír, hogy a monetáris politikák tartósan lazák maradnak a világban. 

Orbán jobbkeze miatt nekünk fog fájni

Matolcsy György és fideszes haverjai persze nagyon jól járnak ezzel, hiszen nagyokat nyerészkednek az árfolyamon. Nekünk, bérből és fizetésből élőknek ellenben nagyon fájni fog. Egy importnak olyan szinten kitett országban, mint Magyarország, igen is meg fogjuk érezni a benzin, a füzet, a ruha, a krumpli és például a rizs árán is a forint gyengeségét. 

Persze az olyan fideszes nagyuraknak, akik évi 15 milliós svájci iskolákba járatják, vagy, akik Debrecenben tőlünk ellopott pénzből épült iskolákban 3 millióért taníttatják gyerekeiket, ez nem lesz megterhelő. Orbánnak és bábjaiknak fogalmuk sincs, milyen nehézségekkel küzdenek az átlag, tisztességes polgárok.

A fideszes urak továbbra is többmilliós iskolákba járathatják gyerekeiket. 

Fogalmuk sincs arról, hogy a Matolcsy-féle nyerészkedésük miatt nekünk egyre csak hamarabb és hamarabb fogy el a fizetésünk, a nyugdíjunk. Fogalmuk sincs arról, milyen az, amikor egyre csak nagyobb rakásban állnak a be nem fizetett csekkek, mert sakkozni kell, melyik hónapban melyiket ne fizessük be.

Mert nem lehet kérdés, hogy nekünk tisztességes polgároknak ezt jelenti a 334 forintos euró!

  • 2024.05.10

Párbeszéd: a kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel

A Párbeszéd megítélése szerint komoly biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági kérdéseket vetett fel Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatása, ezért az ellenzéki párt a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordul és kezdeményezi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását.

  • 2024.05.10

Mit kínál Szentkirályi Alexandra a Budapestieknek? Utánajártunk

Egy hónap van a választásokig. Ennek apropóján utánajártunk, mit kínált eddig Szentkirályi Alexandra, Orbán Viktor főpolgármester-jelöltje. Nem lesz meglepő az eredmény!

  • 2024.05.10

Titok, hogy miért tartóztatták le Szijjártó korábbi miniszteri biztosát

Letartóztatták a napokban a magyar diplomáciai élet egyik érdekes alakját. Az ok hivatalosan nem ismerhető, hallgat az ügyészség és nem árul el részleteket a külügy sem.

 

  • 2024.05.10

Dobrev Klára: nincs jólét, nincs tisztességes élet az EU-n kívül

A magyarok pontosan tudják, hogy számukra jólét, tisztességes élet nincs az Európai Unión kívül - fogalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a DK, az MSZP és a Párbeszéd csütörtöki, budapesti, programbemutató kampányeseményén.

x