A drámai adatok többet mondanak minden szónál: 1 euró 370 forint!
Hétfő délelőtt folytatódott a forint múlt héten elkezdődött gyengülése, és új negatív rekord született: az euró árfolyama átmenetileg a 370 forintos határt is átlépte, és a 370,24 lett a legmagasabb valaha rögzített árfolyam – írtuk meg korábban.
Az EzaLényeg több szakértőt is megkérdezett, hogy meddig zuhanhat a forint árfolyama az euróhoz képest. Egy dologban egyetértettek:
Hiába a negatív rekord, még nem értük el a gödör alját!
Amikor a magukat fideszesnek valló szavazókat szembesítjük az Orbán-kormány lopásaival, a mutyikkal, az közpénzen való urizálásokkal, akkor rendre azt válaszolják: „Jó, de legalább tudnak kormányozni”. A harmatgyenge forint bizonyítja, hogy tévedés, Orbánék erre (is) alkalmatlanok.
A szerkesztőségünk által megkérdezett politológus szerint a jegybank nem igyekszik, hogy megvédje a magyarok fizetőeszközét. Sőt, a Magyar Nemzeti Banknak kifejezett haszna van abból, ha nem túl erős a forint – fura helyzet ez, hiszen a jegybank feladat a forint védelme lenne.
400 forintos eurót hozhat Orbán győzelme
– tudtuk meg egy pénzügyi elemzőtől. Úgy véli, a kormány már nem tudja stabil pályán tartani a magyar gazdaságot, és mint mondta, „a korábban meglévő nemzetközi bizalom igencsak meggyengült a fideszes kabinet irányába”. Az elemző azon se csodálkozna, ha a Fidesz győzelme esetén 400 forintra emelkedne az euró árfolyama.
Dübörög a gazdaság? Egy francot! Emlékezzünk erre, amikor 2022 tavaszán a szavazófülkében behúzzuk X-et!
Addig harcolt egymással Orbán és Matolcsy, amíg szét nem esett a forint
Tizenhárom éve nem volt példa olyan válságos helyzetre, amibe a Magyar Nemzeti Bank kormányozta magát.
Mélyrepülés: tovább gyengült a forint
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel - számolt be az MTI.
Veszélyes játékot űz a Fidesz a a kaposváriak pénzével
Hogy hány kaposvári háztartás fog ettől bedőlni, az már egyáltalán nem érdekli a gonosz pénzügyi machinációkat kiagyaló fideszeseket. Orbán és Matolcsy képlete pofátlanul egyszerű, mutatjuk!